StarGate Galaxy

Az ország első számú StarGate FRPG oldala!
 

Share | 
 

 Ariadné temploma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Sue Benett
Kalandmester


Hozzászólások száma: 55

TémanyitásTéma: Ariadné temploma   Csüt. Jan. 12, 2012 10:04 pm
A kaputól messzebb, egy dombon áll a hófehér timpanonos templom, amely az istennő szobrát rejti.
Az épülethez hosszú lépcsősor vezet. Ha a lépcső tetején körülnéztek, egyik oldalon a csillagkapura, másik oldalon a városra, távolabb a tengerre láthattok rá. A templom előtt az oltáron szokták a helyiek bemutatni áldozataikat egy pap vagy papnő segítségével.
Az templom belsejében áll az istennő szobra. Az alak egyik kezében egy gombolyagot tart, másik kezével, pedig egy kosarat támaszt a csípőjéhez, melyben szőlőfürtök vannak. A szobor talapzatán valószínűleg az istennő neve szerepelhet, de az írás laikusok számára nem felismerhető.

Az előző részek tartalmából:
Azazel jó goa'uldhoz méltóan nem udvariaskodott túl sokat, rögtön a lényegre tért - túlságosan is felcsigázták a kíváncsiságát a legutóbbi áldozata utolsó szavai, melyben Ariadnét és valami fegyvert emlegetett. Azonban méltó ellenfélre talált a főpapnő személyében, akiről elég hamar kiderült, hogy ugyanolyan goa'uld, mint ő maga. De még így sem tartott túl sokáig a harc: az energiafegyver ugyan fél szemére megvakította Azazelt, de ettől eltekintve nem tett túl sok kárt benne. A főpapnő viszont az életével fizetett - könyörgését istennőjéhez csak az oltár mögött kuporgó riadt papnő és a távolabb az istennő szobra mellett megdermedt pap hallhatta.
Azazel azonban nem örülhetett sokáig győzelmének: hamarosan megérkeztek a helyi katonák. valamivel később pedig Kadmos is a földi csapattal, akik azonnal akcióba lendültek.
És most a folytatás...

_________________
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem.
Vissza az elejére Go down
Azazel



Hozzászólások száma: 11

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Szomb. Jan. 14, 2012 10:02 pm
másik Goa'uld nem volt elég gyors és ezért az életével fizetett. A rejtett penge megtette hatását. ~ Ennyit érsz! - futott át agyán a gondolat. De győzelmét nem élvezhette sokáig. Ugyanis ellenfele még utolsó leheletével egy végső támadást, ami nem volt nagy, de épp elég, hogy fél szemére megvakítsa. Azazel felüvöltött majd így kiáltott:
- Hogy rohadj meg.. - ezután úgy egy percig arcának jobb felét markolászva fel-alá toporzékolt és így ellenfele kimúlásában sem tudott gyönyörködni.
- Rohadt életbe! - folytatta a morgást. - Hogy pusztulna ki az egész fajtád úgy, ahogy van! Még az a néhány is aki megmaradt! - majd miután kicsit kezdett enyhülni a fájdalom próbálta kicsit jobban szemügyre vételezni a sérülését. ~ Az egyik szememnek annyi! Mindegy majd otthon a szarkofággal meggyógyítom! Legalább hoztam volna magammal egy gyógyító eszközt! Mindegy majd hazáig kihúzom valahogy. - ezután kicsit babrált a Kara'keshel. Visszaállította a védőpajzsot.

Ekkor hallotta meg a lépcsőn a dobogást. Mikor lenézett megmaradt szemével látta, hogy számszeríjjal felfegyverkezett katonák akarják megtámadni.
- Na, most már aztán elég belőletek! - ezzel a Kara'keshből ismételten egy energiatámadást intézett egyenesen a támadó tömeg felé. A pengét se húzta vissza, mert azzal akart végezni a túlélőkkel.
Vissza az elejére Go down
Sue Benett
Kalandmester


Hozzászólások száma: 55

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Hétf. Jan. 16, 2012 9:41 pm
Paul Davis

Végre valami jó is történt vissza kaptuk a fegyvereinket, persze nem mintha sokra mennénk velük a személyi pajzs ellen. De legalább magunkra tudjuk velük vonni a figyelmét a helyiekről. Gyorsan magamhoz vettem a fegyverem majd a doktornőhöz fordultam.
-Dr. Wasquez remélem jól bánik azokkal a késekkel.
Biccentettem a fejemmel a nő csizmája felé.
-Most használhatja majd őket. Mi Gordonnal magunkra vonjuk a figyelmét, maga és Michael próbáljanak úgy helyezkedni, hogy a késekkel ártalmatlanítani tudják. Ha véletlen sikerülne eltalálni a pajzs irányítóját valamelyiküknek, vendégem egy körre otthon a bárban.
Mondtam egy mosollyal az arcomon, majd tudattam a tervet a csapat többi tagjával is.
-Ha minden tiszta akkor vágjunk bele.
Mondtam befejezésül és vártam a vissza jelzéseket.

M92 Beretta 2 tartalék tár
G36C 5 tartalék tár
Villanó gránát 1db
Repeszgránát 1db
Füstgránát 1db
GDO
Katonai kés
Füles, rádió
Kulacs víz
Napszemüveg
Hátizsákban (élelem, tartalék kulacs víz, éjjellátó, zseblámpa és a szokásos felszerelés)


Gordon Bombay

Szemem egyetlen pillantásával felmértem a templom környékét, majd kissé csalódottan néztem fel a páncélos férfira. Az istenként viselkedő férfit figyelve fénysebességgel követték egymást gondolataim, és fedezék híján használhatatlan ötleteim. Végül tanácstalanul fordultam az alezredes felé, kinek mozdulatát leutánozva, gyorsan magamhoz vettem a fegyvereimet. Villámgyors mozdulattal, tokjába toltam Berettámat, majd a gépfegyver csövét a föld felé fordítva, tetten egy óvatos lépést felettesem felé.
-Oo-rah!
Kiáltottam, miközben egy pillantást vetettem két másik társamra, kiknek élete rajtunk múlhatott, mint egykori társamé. Megpróbáltam az emlék miatt rám törő félelmeket háttérbe szorítani, miközben gyorsan oldalra léptem, és P90-esem a vállamhoz emeltem.

//Felszerelés:
· taktikai mellény
· P90( taklámpa és ACOG) 4 póttár
· M92 Beretta 4 póttár
· 2 Füstgránát
· 2 Villanógránát
· 2 kézigránát
· Katonai kés
· G.D.O.
· PMR Headset
· Hátizsák
· Éjjellátó készülék
· 2 kulacs víz


George Michael

Ahogy elértük a domb alját, már láthattuk is az "ősellenséget", azaz egy páncélos goa-t. Mért van az, hogy ezek mindig mindenütt jelen vannak? Volt már velük baj Lantiszon is, pontosabban a Tröszttel, vagy kikkel. Régi eset, említésre se méltó. Meg hát az egész CsK program elején ők voltak a főellenségek. Na de mindegy, a lényeg, hogy valószínűleg egy szeméttel kevesebb lesz.
Davis alezredesnek valami terv-szerűség kezdett megfogalmazódni a fejében, amely késekről és elterelő hadműveletekről szólt. He? Kések? Mért nem lőfegyverek? Aztán eszembe jutott: a személyi pajzsok a gyorsan haladó lövedékeket megfogják. Ezért volt az, amikor O'Neil-ék csapata íjakat készített a pacifista izék bolygóján, hogy Apophis-t legyakják.
- Értettem, Uram!
Biccentettem, miközben kezemben már ott volt a kés. Kadmos esetleges fegyvervisszajuttatásos ötlete azért tetszett, de mivel egyelőre csak akadályozna minket a goa elleni harcban, nem nagyon akaródzott magamhoz venni fegyvereket.. Végül azért felvettem a pisztolyt és egy tárat hozzá, hogy ne legyek tök védtelen, aztán spuri.
Innentől kezdve már nem nagyon volt mit csinálni. Tekintve, hogy ha halogatjuk, még jobban fel tud készülni, megindultam a támadó felé, remélve, hogy a hülye helyiek és az "isten" nem nagyon akar eltalálni. Az a rész főleg nem tetszett, hogy noku fedezék,csak egy csini kis márványlépcső vezetett fel a dombra, így lényegében nyílt terepen kell felmennünk, ráadásul az ellenség fölöttünk állt, így könnyebben talált el minket, mint mi őt. Na mindegy, ebből is kiverekedjük magunkat!
Minél közelebb akartam kerülni a drága haverunkhoz, hogy majd onnan támadjak rá.

Felszerelés:
taktikai kés
Beretta( 1 tár)



Mesélői:
Az íjászok ugyan megrettentek fekete idegen erejétől, de becsületesen tartották a frontot, tartva az egymás melletti két csapatos felálllást. Eközben a tauri katonái még mindig a taktikával pepecseltek. Kettejüknél kés, kettejüknél pedig lőfegyver volt, és egyelőre az íjászok mögött voltak. De nem sokáig: az egyik energialöket eltaszította a taurit "álcázó" egyik csapatot, amely úgy dőlt ki mint egy adag dominó.

//Sorrend: Azazel, tau'ri

_________________
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem.
Vissza az elejére Go down
Azazel



Hozzászólások száma: 11

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Csüt. Jan. 26, 2012 10:11 pm
Azazel a megmaradt szemével elégedetten látta, hogy a Karak'kesh-el indított támadás megtette a hatását. Amennyire jelen helyzetben képes volt elmosolyodott. Aztán meglátta a Tau'ri katonákat. Nem volt nehéz felismerni az egyenruhájukat még félszemmel se.
~ Ezek meg mit akarnak itt? - mordult fel magában. ~ Rossz napra és rossz lóra tettek! Mert ha a személyi pajzsot ki is lövik a Kull páncélt nem fogják! - ezzel megmaradt szemét a másik csoport számszeríjasra vetette majd kivonta a pengét a tokjából és úgy indult el feléjük. Mikor látta, hogy az egyik Tau'ri katona felé tart a domboldalon arra is megeresztett egy energialöketet majd azzal nem sokat törődve, hogy talált-e tovább haladt a számszeríjasok felé.
~ Nem fogok sokat pepecselni velük. Egyszerűen szétvagdalom az egész bandát! - majd már bele is mártotta a pengét a hozzá legközelebb állóba
Vissza az elejére Go down
Gordon Bombay



Hozzászólások száma: 13

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Pént. Jan. 27, 2012 1:41 pm
A kezemben tartott fegyvert gyorsan felemeltem, majd a vállamhoz támasztva, a rajta lévő ACOG segítségével be is céloztam ellenségünket, és már csak a tiszta rálátásra, illetve a parancsra vártam. Előbbit hamar meg kaptam, ugyanis oldalazó lépteim segítségével, viszonylag hamar kikerültem a tömeg mögül, ami tökéletes rálátást, s így tiszta célpontot biztosított. Ekkor pillantottam meg, szemem sarkából az őrmestert, aki azonnal akcióba lendült, így idegesen néztem oldalra, a még mindig néma alezredes felé.
~Mi lesz már?~ - kérdeztem magamban.
Ezt követően ismét az ACOG-ba néztem, és paranccsal nem törődve, azonnal tüzelni kezdtem a pajzzsal védett goa’uld-ra.
- Ide te rohadék! – mondtam halkan.
- Doktornő amint befejezte a bájcsevejt, induljon!
Kiáltottam két sorozat között, miközben levettem az egyik villanógránátot mellényemről, majd kibiztosítva az ellenség felé hajítottam, remélve, hogy elvakítja, és tervünk sikerrel jár, hiszen fedezék nélkül, több dobásunk nem maradt.




//Felszerelés:

  • taktikai mellény
  • P90(+taklámpa és ACOG) + 4 póttár
  • M92 Beretta + 4 póttár
  • 2 Füstgránát
  • 1 Villanógránát
  • 2 kézigránát
  • Katonai kés
  • G.D.O.
  • PMR + Headset
  • Hátizsák
  • Éjjellátó készülék
  • 2 kulacs víz

Vissza az elejére Go down
Paul Davis
Kalandmester


Hozzászólások száma: 57

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Pént. Jan. 27, 2012 3:47 pm
-Rendben, doktornő, Micahel amikor csak jónak érzik.
Majd követtem Bombay példáját és elkezdtem én is lőni a goa'uld-ot, tudtam, hogy nem érek szinte semmit a lövésekkel, de talán kicsit megzavarják.
Próbáltam úgy helyezkedni, hogy a csapat másik két tagja nyugodtan tudjon mozogni és lehetőleg miattam ne figyeljen fel rájuk a kukachuszár. Láttam amint Gordon egy villanó gránáttal próbálkozik.
~Jó ötlet. ~
Szűrtem le magamban a dolgot és reménykedtem, hogy működni fog a dolog, valamint a két másik társam sikerében is nagyon bíztam. Pláne most, hogy bele kezdett a helyi erők vagdalásába.
~Valahogy el kell róluk terelnünk a figyelmét, meg kell próbálnunk minél több helyit megmenteni. Remélem még él a nő aki feltartotta eddig. ~
Próbáltam rá is figyelni, de most egyszerűen nem volt rá idő, hogy most vele is foglalkozzunk. Elsőként a fenyegetést kell felszámolnunk...

M92 Beretta 2 tartalék tár
G36C 5 tartalék tár
Villanó gránát 1db
Repeszgránát 1db
Füstgránát 1db
GDO
Katonai kés
Füles, rádió
Kulacs víz
Napszemüveg
Hátizsákban (élelem, tartalék kulacs víz, éjjellátó, zseblámpa és a szokásos felszerelés)
Vissza az elejére Go down
George Michael



Hozzászólások száma: 10

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Szomb. Jan. 28, 2012 4:33 pm
Engedély megadva, indulhat a goa-vadász akció. Már az íjászokon túl jártam, amikor az energialöket letaszította őket a lábukról. Igazából nem nagyon érdekelt, mert nem nagyon sikerült ténylegesen valamit is tenni a kukacka ellen. Aztán láttam, hogy a féreg rám vetette becsesnek nem nevezhető tekintetét, amitől egy ideig elgondolkoztam azon, hogy vajon öngyilkos hajlamaim vannak-e, mert hogy egy ilyen energialöketes izé ellen túl sok esélyem nincs. Láttam az arcán a megdöbbenést, ami azért némi elégtétellel töltött el, és aztán meg a cuccosával leakart engem gyalulni, ami viszont már nagyon nem esett volna jól. Közben a többiek is tették a dolgukat, legalábbis Bombay hadnagy mindenképpen, hisz hallottam a gépfegyverének csattogását mögöttem. Elterelésnek jó, kár, hogy a golyók nem hatolnak át ezen a pajzson. Nemsokára már két fegyvernek a hangját is hallottam, és valami elrepült felé.
Innentől kezdve két eset állhatott fenn:
Az "A" esetben az energialöket eltalál és ledőlök a lábamról. Ekkor bizony egy jó ideig harcképtelen leszek, viszont igyekszem minél előbb feltápászkodni, egyérszt, hogy ne legyek védtelen, és hogy támadhassak ismét.
A "B" variációban a támadás nem sikeres, és mehetek tovább, a goa'uld felé, aki már a falusiak között mászkálva próbálja írtani a népeket. Mindegy, hogy mi a helyzet, támadásba kell lendülnöm. Lehetőleg azért úgy helyezkedve, hogy elvonjam a kevésbé képzett falusiakról a figyelmet. A seregben oktatták a közelharci helyzetek kezelését, olyan módszereket, amelyeket egy "külföldi" biztos, hogy nem tud. Ebben reménykedek, a meglepetés erejében.



Felszerelés:
taktikai kés
Beretta( 1 tár)



_________________
George Michael, aki az énekével írtja a lidérceket.
Vissza az elejére Go down
http://www.facebook.com/profile.php?id=1728370343
Sue Benett
Kalandmester


Hozzászólások száma: 55

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Hétf. Jan. 30, 2012 11:03 pm
Azazel, a helyi erők nem jelentettek túl nagy kihívást: az íjászok sorra dőltek a pengéd csapásai nyomán. Amelyikük pedig nem, az igyekezett a lehető legkevesebb sérüléssel megúszni a dolgot és minél hamarabb, minél messzebb kerülni tőled több-kevesebb sikerrel.

Paul, Gordon, a ti erőfeszítéseitek az ismert szabály miatt, nem tettek kárt a goa’uldban, de a lövedékek által okozott interferencia és a felfénylések csak tovább nehezítették a már így is félig vak, ám annál elszántabb támadó látását.

George, szerencséd volt: az energialöket nem sokkal ugyan, de elkerült; a többieknek hála pedig sikerült Azazel közvetlen közelébe férkőznöd. Alkalmad nyílt rá, hogy kamatoztasd közelharctudásodat. A harcban azonban nem voltál teljesen egyedül – Sinistra és kései csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy szükség esetén, és téged lehetőleg nem veszélyeztetve, akcióba lendülhessenek.


// Mindenki olvasson el mindent, hogy teljes képet kapjatok a helyzetről.
Sorrend: Azazel, tau'ri

_________________
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem.
Vissza az elejére Go down
Azazel



Hozzászólások száma: 11

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Szer. Feb. 08, 2012 5:26 pm
Miután már éppen elegendő mértékben apasztotta a bolygó élő erőkészletét Azazel nem üldözte a menekülőket. Nem volt értelme. Már megtanulták, hogy merre-hány méter. Ő pedig bár a még mindig rettenetesen fájt a szeme, amire megvakult már lenyugodott valamennyire így végre a támadás kezdete óta először épeszű gondolatokra is tellett tőle, amit zavartak az energiapajzsba becsapódó lövedékek.
~ Az ilyen primitív népeket szerencsére mindig egyszerű igába hajtani. Ezekkel már nem lesz gondom. Most rendezzük le a Tau'rikat. - ezzel megmaradt szeme a teret pásztázta és a Tau'ri katonáit kereste. Nem volt egyszerű, mert a lövések miatt alig látott. Ez volt a pajzs nagy hátránya. Ha let volna annyi esze, hogy sisakot is hoz akkor nem lett volna szükség a Kara'kesh pajzsára és most nem kellene, a feje miatt aggódnia valamint normálisan látna.
~ Egy, kettő, három...Hol a negyedik? Biztos, hogy négyen voltak. Francba is! Valahol mögöttem lehet, vagy pedig fedezékből várja, hogy rám támadhasson! Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindkét szemem meglenne! - mérgelődött magában miközben próbálta szemmel tartani a másik hármat és lokalizálni az eltűnt negyediket. ~ Szerencsére ezek biztos azt hiszik, hogy valami eltunyult kis hatalmú Rendszerúr bérenc vagyok. Kár, hogy Ashrak vagyok és közelharcra is kiképeztek. Majd megtanulják a saját kárukon! - ezzel hátrafordult abba az irányba ahonnan a legvalószínűbb volt a támadás bár kétséges volt, hogy a pengét félszemmel is olyan hatékonyan tudja-e használni egy gyors támadó ellen mintha kettő lenne és továbbra is ott volt a lövések problémája. Ha más nem majd puszta kézzel megy gyilokra.

Vissza az elejére Go down
George Michael



Hozzászólások száma: 10

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Pént. Feb. 10, 2012 5:38 pm
A "B" variácó következett be, aminek örültem. A "SUCK1"-es bolygó már így se lopta be magát a szívembe, viszont egy goa'uld-dal való harcolás szemernyit sem javított rajta. Az utamat folytattam tovább, feszülten, ugrásra készen. Sejtettem, hogy a dög nem azért megy a falusiak közelébe pengével, mert rossz lenne a közelharcban, ezért igyekszem a legrosszabbakra is számítani. Azonban láttam, hogy a játszóbarátom rájött, hogy valami nincs rendjén, és néha-néha körbepillantott, gondolom, engem keresve. A késem már a kezemben volt, így aztán nem vonakodtam. Amint a goa közelébe érek, elsősorban védekezésre állok be, hogy onnan indíthassak támadást ellene. Nem lenne értelme oda rohanni hozzá, hogy aztán az első mozdulattal felnyársaljon engem...



Felszerelés:
taktikai kés
Beretta( 1 tár)


_________________
George Michael, aki az énekével írtja a lidérceket.
Vissza az elejére Go down
http://www.facebook.com/profile.php?id=1728370343
Paul Davis
Kalandmester


Hozzászólások száma: 57

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Vas. Feb. 12, 2012 1:06 pm
~Jól van úgy tűnik eléggé össze zavarták a lövedékek okozta torzulások a pajzsában. Remélem azért Gordon villanó gránátja is megteszi a hatását és hogy Michael is észre vette. Ha az felrobban akkor talán lesz egy pár pillanata amikor tisztán támadhat.
Futottak át a gondolatok a fejemben.
-Gordon kezdjük el változtatni a helyünket, azzal is jobban össze zavarva.
Mondtam, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a fegyverem tára kifogyott.
-Töltés...
Mondtam jól érthetően, hogy Gordon is hallja és tűz alatt tudja tartani. Gyorsan kivettem az üres tárat és egy telit tettem a helyére, majd folytattam a tüzelést, immár próbálva kicsit többet mozogni.

M92 Beretta 2 tartalék tár
G36C 5 tartalék tár
Villanó gránát 1db
Repeszgránát 1db
Füstgránát 1db
GDO
Katonai kés
Füles, rádió
Kulacs víz
Napszemüveg
Hátizsákban (élelem, tartalék kulacs víz, éjjellátó, zseblámpa és a szokásos felszerelés)
Vissza az elejére Go down
Gordon Bombay



Hozzászólások száma: 13

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Hétf. Feb. 13, 2012 3:42 pm
Vasmarokkal szorított fegyverem ACOG-jának célkeresztjén át figyeltem ellenségünket, illetve a körülötte ritmikusan fénylő erőteret. Hirtelen még sűrűbbé vált a fénylések száma, mely remélhetőleg kellően megzavarta, így növelve esélyeinket a sikerre. Mind e közben ellenségünk célkeresztben tartása egyre nehezebb feladatnak bizonyult, hisz lassan beért a helyi védők közé.
- Kadmos. Az emberit rendelje vissza, és távolról folyamatosan lőjék! – kiáltottam, miközben minden tudásomat latba vetve lőttem a goa’uldot.
Eközben az alezredes parancsának eleget téve, a cél megtartásának megkönnyítése érdekében, lassú léptekkel ismét oldalazni kezdtem. Lassú oldalazásommal nem álltam le, ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve, megpróbáltam a támadó mögé kerülni.
~Ha sikerülne hátraarcot kicsikarnom, nem is látná az őrmestert.~
Érveltem a talán fájdalmas kimenetellel járó tervem mellett, miközben az alezredeshez hasonulóan, jómagam is kifogytam a lövedékekből.
- Tárcsere!
Kiáltottam hangosan, miközben magabiztos, és gyors mozdulattal kivettem az üres tárat a P-90-ből, majd egy telivel helyettesítve folytattam a tüzelést.

//Folytatás: Labirintus//

//Felszerelés:

  • taktikai mellény
  • P90(+taklámpa és ACOG) + 4 póttár
  • M92 Beretta + 4 póttár
  • 2 Füstgránát
  • 1 Villanógránát
  • 2 kézigránát
  • Katonai kés
  • G.D.O.
  • PMR + Headset
  • Hátizsák
  • Éjjellátó készülék
  • 2 kulacs víz



A hozzászólást Gordon Bombay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 05, 2012 4:01 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sue Benett
Kalandmester


Hozzászólások száma: 55

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Szer. Feb. 15, 2012 9:42 pm
Kadmos elhűlten figyelte az eseményeket. Most először tűnt el arcvonásairól a bölcs vezetőre jellemző megfontolt magabiztosság. Gordon szavait reflexszerűen fogadta meg és harcra fogható embereit ismét harci üzemmódba helyezte. Persze ez nem volt túl hatékony: alig öt vagy hat használható katonája maradt, akik immár mögöttetek helyezkedtek el, így a ti érdeketekben körültekintőbben és így lassabban tüzeltek.

Az eldobott fénygránát vicces kedvében volt: nem volt hajlandó azonnal robbanni, kivárta a megfelelő pillanatot, amikor csak az övé a színpad. Alighogy a nehéztüzérség tárat cserélt, George felkészült a közelharcra és Azazel végre lehiggadt, a gránát működésbe lépett.

Eközben a lépcső tetejéről a fiatal papnő egyre hangosabb és egyre elkeseredettebb kántálásra figyelhettetek fel:
- Hatalmas Ariadné, segíts rajtunk! Hatalmas Ariadné, segíts rajtunk!

// Azazel, ahogy eddig is, te írj először.

_________________
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem.
Vissza az elejére Go down
Azazel



Hozzászólások száma: 11

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Hétf. Feb. 20, 2012 9:04 pm
Azazel még mindig az eltűnt Tau'ri katonát kutatta szemével, ami persze mint arra már többször rájött fél szemmel nem olyan egyszerű főleg, hogy még a saját energiapajzsa is vakítja a rácsapódó lövedékek miatt. Viszont azt is tudta, hogy nem szabad felülnie a megmaradt katonák provokációjának. Ők onnan nem tudnak benne kárt tenni a másik viszont igen.
~ Hogy pusztulna ki az egész fajtátok! Ki kellett volna irtani titeket akkor, amikor még a miénk volt a bolygótok. Csak Rá gyengesége miatt nem pusztultatok mindannyian! - mérgelődött magában.
És ekkor felrobbant a gránát. Azazel karvédőjéből reflexszerűen előre vetette a pengét, hogy akármelyik pillanatban támadhasson és a nyakát behúzta páncél védelmébe amennyire az lehetséges volt, hogy ne tudják ott támadni.
Persze az ő figyelmét se kerülte el egy női hang, ami egyre elkeseredettebben óbégatott, ami eléggé zavarta Azazelt, de nem annyira, hogy változtasson deffenzív pozícióján. ~ Ez megveszett vagy csak szimplán meg akarja öletni magát? – futott át agyán a gondolat.
Vissza az elejére Go down
George Michael



Hozzászólások száma: 10

TémanyitásTéma: Re: Ariadné temploma   Vas. Feb. 26, 2012 2:18 pm
A villanógránát, melyet gondolom a jó hadnagy bocsájtott végzetes útjára, késleltetve, de robbant. Nagyjából fel voltunk készülve arra, ami következni fog, így aztán viszonylag épségben vészeltem át a robbanást. Ugyanakkor volt egy kis pillantásnyi időm felmérni a terepet. A Kadmos-szal érkezett eredeti seregből alig maradt fél tucatnyi, ami ugyebár semmire sem volt jó. A hadnagy és az alezredes ugyan folyamatosan tűz alatt tartotta az ellenséget, azonban az ő készleteik sem tarthattak örökké,és még ki tudja, hogy mi fog még a későbbiekben történni. Így aztán azonnal cselekedtem. Rögtön megindultam a drága goa'uld-unk felé, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyek az ügy végére. Közben fél füllel hallottam a nő kántálását, de konkrétan pont nem érdekelt.
Amint az ellenség közelébe tudok kerülni, felmérem, hogy mennyire hatékony a jelenlegi fegyvereivel és eszerint alakítom ki a stratégiát. Mivel azért tudja, hogy valami nincs rendben, így nem is nagyon remélhetem, hogy a háta mögé tudok lopózni, ezt nem is nagyon próbálom meg. Oldalról támadni viszont már annál több értelme lenne. Tehát, a közelébe érve kezemmel jobban megmarkolom a kés markolatát, és támadásba lendülök...Egyelőre puhatolózó szúrásokkal és vágásokkal, bemelegítés képpen.



Felszerelés:
taktikai kés
Beretta( 1 tár)


_________________
George Michael, aki az énekével írtja a lidérceket.
Vissza az elejére Go down
http://www.facebook.com/profile.php?id=1728370343
 

Ariadné temploma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
StarGate Galaxy :: Tejútrendszer :: Egyéb bolygók :: P3X-979 / Nasso-